
Állami támogatási szerződés alapján a program célja a védekezési, kártalanítási és közfoglalkoztatási feladatok ellátása, ezen belül a szerződésben meghatározott patakmedrek tiszítása. A Dunaújvárosi Vízi Társulat 2011. februárjában "óvatosan" csatlakozott a közfoglalkoztatási programhoz, átlagosan 10 fő foglalkoztatását vállalva Szabadegyháza és Perkáta, majd Adony és Dunaújváros közigazgatási területén. A nyári hónapokban 17 fő közmunkás dolgozott a vizitársulatnál, ebből 8 fő munkaszerződése augusztus végén lejárt. A társulati vezetők kijelölték a munkaterületet és ellenőrizték a munkavégzést, az irodai dolgozók elkészítették a havi elszámolási dokumentációkat és végezték az adminisztrációs teendőket. A fizikai dolgozók védőfelszerelést és kézi szerszámot kaptak. Minden feltétel adott volt a patakmedrek tisztításához.
A program jól működött és működik ma is, nádtól, bozóttól megtisztított mederszakaszok mutatják a hatékonyságát. A Dunaújvárosi Vízi Társulat vezetői elhatározták, hogy amint lehetőség nyílik rá, bővítik a közfoglalkoztatási létszámot. Erre október elején került sor. Sikeres pályázás után 41 új kollégát fogadott a vizitársulat. Az emberek nem is annyira "újak", hiszen Szabadegyházán és Perkátán a korábbi dolgozók is folytatják a munkát. A vizitársulati közfoglalkoztatás kiterjedt Nagyvenyim, Daruszentmiklós, Előszállás és Mezőfalva településekre is. Gaz és nádkaszálás, valamint cserjeirtás várható a Nagykarácsonyi vízfolyáson, a Bolodvári árkon és Mocsár patakon, a Szabadegyházi vizen, a Perkátai árkon és néhány önkormányzati tulajdonban levő kisvízfolyáson.
A bővítés megszervezésére szűk határidő állt a Dunaújvárosi Vízi Társulat rendelkezésére. A sikeres munkakezdéshez hozzájárultak a helyi önkormányzatok és a munkaügyi központ dunaújvárosi és székesfehérvári kirendeltségeinek dolgozói. Köszönet a segítő együttműködését. Most már a vizitársulat régi és új munkatársain a sor, hogy együtt dolgozzanak a patakmedrek tisztaságáért.
Közhasznú foglalkoztatás megoszlása a Dunaújvárosi Vízi Társulatnál 2011.10.17-én:
- Dunaújváros 4 fő
- Adony 4 fő
- Szabadegyháza 11 fő
- Perkáta 5 fő
- Daruszentmiklós 6 fő
- Előszállás 5 fő
- Nagykarácsony 6 fő
- Mezőfalva 7 fő
- Nagyvenyim 1 fő
-----------------------------
Összesen: 49 fő
Az új vízgazdálkodásról szóló törvénytervezet szerint a kormány a vízügyi igazgatóságok irányítását egyszerre két min...
A Tiszántúli Környezetvédelmi - és Vízügyi Igazgatóság területén közel 800 millió forintból indul csatorna rekonstru...
Átadásra került a 19 millió forintos beruházás keretében készült hulladékfogó csatorna, mely Vereb teleülés védelme é...
Megállapodás született a Kiskunsági Nemzeti Park vezetésével a balázspusztai vízgyűjtő optimális vízszint magasságána...
A jó időnek köszönhetően nincs már szükség belvizi védekezésre közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája.
Március 2 - án rendeztek konferenciát Hódmezővásárhelyen „Gazdanap a gazdag napokért - vidék lesz az ország tá...
A vízitársulatoknak hatalmas feladatot ad az elöntött területek vízmennyiség alóli mentesítése, még úgy is, hogy az e...
Zemenszky Mariot, a Vidékfejlesztési Minisztérium vízügy - politikai tanácsadóját a Magyarországon jelenleg tapasztal...
A vidékfejlesztési miniszter a VTOSZ, Magyar Agrárkamara és a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövets...
Nemcsak Magyarországon, de szinte az egész világon jól tudják, mi történt 2010. október 4 - én Kolontár és Devecser s...