
Állami támogatási szerződés alapján a program célja a védekezési, kártalanítási és közfoglalkoztatási feladatok ellátása, ezen belül a szerződésben meghatározott patakmedrek tiszítása. A Dunaújvárosi Vízi Társulat 2011. februárjában "óvatosan" csatlakozott a közfoglalkoztatási programhoz, átlagosan 10 fő foglalkoztatását vállalva Szabadegyháza és Perkáta, majd Adony és Dunaújváros közigazgatási területén. A nyári hónapokban 17 fő közmunkás dolgozott a vizitársulatnál, ebből 8 fő munkaszerződése augusztus végén lejárt. A társulati vezetők kijelölték a munkaterületet és ellenőrizték a munkavégzést, az irodai dolgozók elkészítették a havi elszámolási dokumentációkat és végezték az adminisztrációs teendőket. A fizikai dolgozók védőfelszerelést és kézi szerszámot kaptak. Minden feltétel adott volt a patakmedrek tisztításához.
A program jól működött és működik ma is, nádtól, bozóttól megtisztított mederszakaszok mutatják a hatékonyságát. A Dunaújvárosi Vízi Társulat vezetői elhatározták, hogy amint lehetőség nyílik rá, bővítik a közfoglalkoztatási létszámot. Erre október elején került sor. Sikeres pályázás után 41 új kollégát fogadott a vizitársulat. Az emberek nem is annyira "újak", hiszen Szabadegyházán és Perkátán a korábbi dolgozók is folytatják a munkát. A vizitársulati közfoglalkoztatás kiterjedt Nagyvenyim, Daruszentmiklós, Előszállás és Mezőfalva településekre is. Gaz és nádkaszálás, valamint cserjeirtás várható a Nagykarácsonyi vízfolyáson, a Bolodvári árkon és Mocsár patakon, a Szabadegyházi vizen, a Perkátai árkon és néhány önkormányzati tulajdonban levő kisvízfolyáson.
A bővítés megszervezésére szűk határidő állt a Dunaújvárosi Vízi Társulat rendelkezésére. A sikeres munkakezdéshez hozzájárultak a helyi önkormányzatok és a munkaügyi központ dunaújvárosi és székesfehérvári kirendeltségeinek dolgozói. Köszönet a segítő együttműködését. Most már a vizitársulat régi és új munkatársain a sor, hogy együtt dolgozzanak a patakmedrek tisztaságáért.
Közhasznú foglalkoztatás megoszlása a Dunaújvárosi Vízi Társulatnál 2011.10.17-én:
- Dunaújváros 4 fő
- Adony 4 fő
- Szabadegyháza 11 fő
- Perkáta 5 fő
- Daruszentmiklós 6 fő
- Előszállás 5 fő
- Nagykarácsony 6 fő
- Mezőfalva 7 fő
- Nagyvenyim 1 fő
-----------------------------
Összesen: 49 fő
Merendezésre került a XXI. Makói Nemzetközi Hagymafesztivál, melynek fővédnöke dr. Fazekas Sándor Vidékfejlesztési Mi...
Sikeresen teljesítik a vízgazdálkodási társulatok a közfoglalkoztatás érdekeinek valamint a területi és társulati víz...
A gyöngyöspatai közmunka - mintaprogramban résztvevők erdőgazdálkodási munkálatokat végeznek augusztus elsejétől.
Komlóczi Józsefet választották újabb öt évre a Kapos - Koppányvölgyi Vízi Társulat elnökévé.
A Tisza - Marosszögi Vízgazdáskodási Társulat igazgatója szerint a közfoglalkoztatás bevezetése a vízitársulatok munk...
Éves küldöttgyűlést tartott a Tisza - Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat melyen a 2010 - es különösen csapadékos és ...
Gyula város és a Körösi Vízgazdálkodási Társulat együttműködésének köszönhetően a közmunkaprogram keretében helyi lak...
Dr. Ligetvári Ferenc a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének elnöke ellátogatott a Tisza - Marosszögi Víz...
Tiszagyulaházán a belvíz több lakóépületet is veszélyeztet ezért a folyamatos védekezésre nagy szükség van, a Hortobá...
A Körös - vidéki Környezetvédelmi igazgatóság, az érintett vízgazdálkodási társulatok vezetői és több mezőgazdasági v...