
Vízgazdálkodási fejlesztés a Szigetközben

Az új Széchenyi Terv keretén belül indul beruházás a Szigetközben, melynek során a szakemberek elvégzik a Mosoni-Duna és a Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációját.
A 6,3 milliárd forint költségű beruházás lehetővé teszi, hogy javítsák a vízrendszer minőségét és helyreállítsák az ökológiai körülményeket. A vizes élőhely rehabilitációjával azt szeretnék elérni, hogy a Duna Bősnél történt átkormányzás utáni vízhiányt pótolják és megakadályozzák illetve csökkentség a természetvédelmi területek károsodását.
A Mosoni-Duna és a Lajta folyó vízgazdálkodási beruházásával 22 település számára javulhat az életminőség, hiszen hatékonyabbá válik az árvízi védekezés is.
További 6,2 milliárd forintból valósul meg az Alsó-szigetközi hullámtéri és mentett oldali medrek rehabilitációja. Ezeken a területeken szükség van vízpótló hálózat kialakítására, mert a Duna medersüllyedése miatt az év egy részében a terület száraz, emiatt az élővilág veszélyeztetettsége igen magas. A beruházás szorosan kapcsolódik a közmunkaprogramhoz, hiszen a munkálatok munkalehetőségeket biztosítanak majd a helyi lakosok számára.
Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége - tir.hu

Az élővilág szempontjából is fontos ez a vízgazdálkodási beruházás
A Mosoni-Duna és a Lajta folyó vízgazdálkodási beruházásával 22 település számára javulhat az életminőség, hiszen hatékonyabbá válik az árvízi védekezés is.
További 6,2 milliárd forintból valósul meg az Alsó-szigetközi hullámtéri és mentett oldali medrek rehabilitációja. Ezeken a területeken szükség van vízpótló hálózat kialakítására, mert a Duna medersüllyedése miatt az év egy részében a terület száraz, emiatt az élővilág veszélyeztetettsége igen magas. A beruházás szorosan kapcsolódik a közmunkaprogramhoz, hiszen a munkálatok munkalehetőségeket biztosítanak majd a helyi lakosok számára.
-BT-
(forrás: kormany.hu)
(forrás: kormany.hu)
Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége - tir.hu
Vélemények a vízitársulatok szakmai tevékenységéről
A vízitársulatoknál jelenleg 4 398 közfoglalkoztatott dolgozik a társulatok tagjai és szakemberei megelégedésére. A közfoglalkoztatottak hasznos tevékenységét képekben mutatja be a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége.
Belföldi hírek
www.vizgazdalkodas.com
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
