Vízgazdálkodási fejlesztések a Tiszántúlon
Vízgazdálkodási fejlesztések a Tiszántúlon
Jelentő ár és belvíz védelmi fejlesztések valósultak meg a Tiszántúlon az egymilliárd forintos beruházásnak köszönhetően.
A hatalmas beruházás keretében 200 kilométernyi csatorna feliszaposodott medrét tisztították meg, melyre már nagyon égető szükség volt. Voltak ugyanis olyan csatornák, ahol a növényzet olyannyira benőtte a csatornát, hogy a víz nem tudott lefolyni. A fejlesztés első szakaszában megtisztított csatornákat sikerült szinte eredeti állapotra helyreállítani. A következő ütemben további 100 kilométer csatornát fognak megtisztítani az iszaptól és a növényzettől.

200 kilométer csatornát tisztítottak meg
A következő ütemben újabb 100 belvízelvezető csatornát rehabilitálnak

 

A TIKÖZVIZIG területén az elmúlt években a csatornák összességének csupán 1-4 százalékát tudták karban tartani, a mostani vízgazdálkodási beruházás segítségével pedig a területen lévő belvízcsatornák 15%-a került felújításra. Ezen kívül 19 szivattyútelep rehabilitációja is megtörtént, melyeknek főként a belvíz elleni védekezésben van fontos szerepük.

A csatornák rendbetételénél kikotorják a felhalmozódott iszapot és kiírtják az elburjánzott növényzetet

-SZK-


Vélemények a vízitársulatok szakmai tevékenységéről A vízitársulatoknál jelenleg 4 398 közfoglalkoztatott dolgozik a társulatok tagjai és szakemberei megelégedésére. A közfoglalkoztatottak hasznos tevékenységét képekben mutatja be a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége. Belföldi hírek www.tir.hu
www.vizgazdalkodas.com
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2013. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu